Katona akarok lenni Tartalékos akarok lenni Hírek Ügyintézés Szervezet Hirdetmények Közérdekű adatok Kegyelet
Országos Haditorna Verseny megyei döntői
2018.10.04. 10:52 , Smidróczki Róbert főhadnagy, Dévényi György hadnagy, 1.TÉK, Singer Éva hadnagy,10.KIÉI, Mészáros Károly őrnagy, 7.KIÉI
Elkezdődtek az Országos Haditorna Verseny megyei döntői. Ezekről olvashatnak bővebben a cikkben.

Haditorna verseny Debrecenben

Idén sem sikerült a „trónfosztás” a Magyar Honvédség Országos Haditorna Versenyének Hajdú-Bihar megyei döntőjében 2018. október 2-án, hiszen a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium csapata ezúttal sem talált legyőzőre.

A Magyar Honvédség 2013-ban indította útjára a középiskolások számára kiírt haditorna versenyt (akkor még Honvédelmi Kötelék néven), melynek megyei selejtezőit követően a legjobb csapatok az országos döntőn mérhetik össze erejüket. A verseny elsődleges célja, hogy a sport eszközeivel népszerűsítse a honvédelem ügyét úgy, hogy közben fejleszteni tudja a fiatalok készségeit, erkölcsét és fizikai képességeit. A versenyszámok között megtalálható többek között a lövészet, a tájékozódási futás, a kézigránát-dobás, a fegyveres váltófutás, azaz a diákoknak lehetőségük van a honvédelemhez szorosan kapcsolódó sporttevékenységekben összemérni erejüket.

A honvédség, a megyei védelmi bizottságok valamint civil sportegyesületek együttműködésével megszervezett események egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a fiatalok körében. A csapatok a versenykiírás alapján igyekeznek már előre célirányosan felkészülni, a versenyeken pedig hatalmas elánnal és lelkesedéssel hajtják végre a feladatokat. Nem volt ez másképp az Országos Haditorna Verseny hajdúsági selejtezőjén sem, ahol 14 csapat versenyzett egymással. A kissé zord – ámde annál katonásabb – idő ellenére igencsak megizzadtak a résztvevők, nagy küzdelem zajlott, ám az eredmények összesítése után idén is a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium csapata teljesített legjobban. Az első helyezettnek járó díjat Farkas Zoltán alezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Védelmi Bizottság titkára adta át. Az alezredes ezt követően a védelmi bizottság által felajánlott különdíjat is kiosztotta a lövészet versenyszámban legjobban teljesítő diákoknak, amelyet a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája csapata érdemelt ki.

Szöveg és fotó: Smidróczki Róbert főhadnagy

 

 

Szoros volt a küzdelem a trófeáért

Vas megyében is megmérkőztek a fiatalok az Országos Haditorna Verseny helyi fordulóján.

A versenyt szervező MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság szombathelyi kollégáinak munkáját versenybíróként önkéntes műveleti tartalékosok segítették, a MATASZ Vas Megyei Szervezetének tagjai.

A versenyen az immár negyedik éve vendéglátó Dunántúli Agrár Szakképző Központ vépi középiskolája két csapatot indított, a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium, a Herman Ottó Szakképző Iskola, a szombathelyi Gépipari Szakközépiskola szintén két csapattal, a Savaria Szakképző Iskola pedig egy csapattal képviseltette magát a versenyen. Színvonalas, erős mezőnyben mérhették össze felkészültségüket a résztvevő diákok: mindegyiküknek volt legalább egy olyan feladata, amelyben kiemelkedően teljesítette

A versenyt a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium első csapata nyerte, de egyetlen résztvevő sem távozott üres kézzel. A versenyzők teljesítményének elismerésére a honvédség által biztosított ajándékok mellett mind az állami, mind pedig a versenyszféra képviselői is ajánlottak fel díjakat: többek közt Sárvár, Szentgotthárd és Vasvár települések polgármesterei is értékes könyvcsomagokkal és egyéb ajándékokkal jutalmazták az iskolások kitartását. A nap a megyei Védelmi Bizottság titkárságának jóvoltából ebéddel zárult.

Szöveg és fotó: Dévényi György hadnagy

Szolnokban is összemérték tudásukat

Szeptember óta zajlanak az Országos Haditorna Verseny megyei döntői, amelynek Jász-Nagykun-Szolnok megyei fordulójára 2018. október 3-án került sor az Ittebei Kiss József hadnagy helikopter bázison. A Magyar Honvédség a társadalom kapcsolatának erősítésére, a honvédelmi nevelés elősegítése, valamint a sport és egészséges életmód népszerűsítése érdekében rendezi meg évente az Országos Haditorna Verseny megyei döntőit.

A szolnoki döntőre is sok fiatal gyűlt össze, hogy összemérje tudását olyan versenyszámokban, mint például honvédelmi totó, kézigránátdobás, akadálypálya vagy éppen elsősegélynyújtás. A versenyt végül a Mezőtúri Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda csapata nyerte, ők képviselhetik majd a tavaszi döntőn, Budapesten a megyét.

Fotó: Mészáros János


Pápai csapat került dobogóra a 2018-as Megyei Haditornán

Tizennyolc Veszprém megyei középiskola mérte össze rátermettségét október 3-án, szerdán a Helyőrségi Sportpályán, hogy bejuthasson az Országos Haditornára. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) veszprémi toborzó és érdekvédelmi központja által szervezett versenyen az első helyezett a Pápai Petőfi Sándor Gimnázium lett.

A térség különböző településeiről érkeztek a veszprémi Schönherz Pályára a honvédség iránt érdeklődő diákok, hogy megmérettessék magukat a Megyei Haditornán. Az ajkai, devecseri, balatonfűzfői, pápai, várpalotai, zirci, balatonfüredi és sümegi középiskolák csapatai előtt egy cél lebegett: bejutni az országos döntőbe. A fiataloknak ehhez nyolc versenyszámban kellett bizonyítaniuk: tájfutásban, tájékozódásban és távbecslésben, kézigránátdobásban, légpuska lövészetben, katonai alapismeretekben, elsősegélynyújtásban, akadálypályán és fegyveres váltófutásban. A tizennyolc csapatból idén legjobban a Pápai Petőfi Sándor Gimnázium teljesített, ők képviselhetik majd megyénket az országos versenyen. Második helyezett a VSZC Ajkai Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, harmadik pedig a VSZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma lett. A díjakat Soós Gyula őrnagy, az MH KIKNYP veszprémi központjának parancsnoka adta át a legjobbaknak. Az első 3 helyezettnek különdíjat ajánlott fel Takács Szabolcs kormánymegbízott, a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság elnöke, melyet Huszár Péter alezredes, a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság titkára adott át. A Veszprém megyében települt katonai szervezetek is különdíjakat ajánlottak fel a versenyszámok első helyezést elért csapatoknak.

A kézigránátdobásban jeleskedő VSZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma részére Kovács László alezredes, az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ törzsfőnöke, a légpuskalövészet nyertesének, a VSZC Ajkai Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma részére Pálmai Árpád alezredes, az MH Bakony Harckiképző Központ törzsfőnöke, a fegyveres váltófutásban, a tájfutásban és az akadálypályán egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtó Pápai Petőfi Sándor Gimnáziumnak pedig Zentai László ezredes az MH 54. Veszprém Radarezred parancsnoka, Tóbiás Róbert alezredes, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ Kiképzési Osztály osztályvezetője, valamint Magasy Zsolt alezredes, az MH Pápa Bázisrepülőtér parancsnokhelyettese adott át különdíjat. 

Fotó: Singer Éva hadnagy


Tolna megyei haditorna

Középiskolások méretették meg magukat a Magyar Honvédség Országos Haditorna versenyének Tolna megyei döntőjén a szekszárdi városi sportpályán október 4-én.

A versenyen 11 gimnáziumi és középiskolás csapat vett részt, amelyet az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság szekszárdi irodája mellett, az MH 54. Veszprém Radarezred 2. Gerinc Radar Mérőpont és a Tolna Megyei Kormányhivatal Védelmi Titkárság közösen szervezett.

A rendezvényt Dr. Tarnai Nikoletta, a Tolna Megyei Kormányhivatal Igazgatója nyitotta meg.

A fiatalok légpuska céllövészet, tájékozódás, akadálypálya, kézigránátdobás, kúszófolyosó leküzdése, honvédelmi totó, elsősegélynyújtás, 4x400 méteres fegyveres váltófutás, feladatokban mérték össze tudásukat és fizikai felkészültségüket. A nap folyamán a résztvevők tájékoztatást kaptak a vállalható katonai szolgálati formákról és továbbtanulási lehetőségekről is. Több versenyző diák is jelezte, hogy érettségi után a katonai pályán képzeli el jövőjét.

A versenyt végül az AM DASZK Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium Szakközépiskola és Kollégium csapata nyerte.

A Tolna Megyei Védelmi Bizottság „legkatonásabb” csapatnak szóló különdíját, Kvanduk Tamás őrnagy, a Tolna Megyei Kormányhivatal Védelmi Titkárság Honvédelmi titkárhelyettese adta át a SZSZC Ady Endre Szakképző Iskola és Kollégium AK-s lányok nevű csapatának.

Fotó:10.KIÉI


Haditornáztak a somogyi középiskolások

A Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítésére, a honvédelmi nevelés elősegítése, valamint a sport és egészséges életmód népszerűsítése érdekében a Honvédelmi Minisztérium idén is meghirdette az Országos Haditorna Versenyt. A Somogy megyei döntőre október 4-én került sor a kaposvári laktanyában.

A felmenő rendszerű csapatversenyre négyfős középiskolás csapatok nevezhettek, amely megyei fordulójának győztese a tavaszi országos döntőn képviselheti megyéjét. A 2018 évi Somogy megyei fordulóra 12 csapat jelentkezett többek között Kaposvárról, Marcaliból és Nagyatádról.

A dr. Neszményi Zsolt, Somogy megyei kormánymegbízott tiszteletbeli védnökségével megrendezett verseny az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) kaposvári központjának rendezésében és az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred, valamint a Somogy Megyei Védelmi Bizottság támogatásával valósult meg.

Az Országos Haditorna országos döntőjén Somogy megyét – az elmúlt évhez hasonlóan – tavasszal a Kaposvári Szakképző Centrum Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium – Kaposvár „Rendvédelmisek” csapata fogja képviselni.

A díjakat, elismeréseket a megyei kormánymegbízott nevében Dr. Boldog-Ellenberger Szilvia, a Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatal hivatalvezetője adta át.

Elismeréseket adott át a rendezvény helyszínéül szolgáló MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred parancsnokhelyettese, Szikszai László alezredes és az alakulat vezénylőzászlósa, Bálint Ákos főtörzszászlós, valamint Fehér Gábor alezredes, Megyei Védelmi Bizottság titkára és Horváth Jenő őrnagy.

Fotó: Mészáros őrgy. ; Koncsek Barna zls.



Haditorna Baranyában is

2018. október 3-án, Baranya megyében is megszervezték a középiskolások körében már jól ismert Országos Haditorna Verseny megyei döntőjét a Malomvölgyi Parkerdőben.

A Baranya megyében rendezett versenyre 15 csapat nevezett: a legtöbb csapat a megyeszékhelyről érkezett, de volt jelentkező Mohácsról, Pécsváradról, Szigetvárról, Sásdról, Szentlőrincről és Komlóról is. Az idei év érdekessége, hogy kizárólag lányokból álló csapat is indult. A megyei forduló ez évben is az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság pécsi irodájának szervezésében és rendezésében zajlott, a Baranya Megyei Védelmi Bizottság támogatásával, valamint az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred egészségügyi biztosításával.

A versengés Bátori Katalin őrnagy irodavezető megnyitójával és Szily Béla hadnagy rövid versenytájékoztatójával kezdődött, ezt követően a csapatok az első akadály leküzdésére vonultak.

A fiatalok nyolc állomáson adtak számot felkészültségükről és mutatták meg állóképességüket : fegyveres váltófutás, légpuska lövészet, kézigránát célba dobás, mátrix futás, elsősegély-nyújtási ismeretek, figyelés és távbecslés feladatok teljesítésében, valamint akadálypálya leküzdésében bizonyíthatták rátermettségüket. A versenyt végül a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium csapata nyerte.

Fotó: 7.KIÉI
toborzóirodák
Hogy segítsük a tájékozódást, kérjük az alábbi listából válassza ki azt a megyét, ahol Ön kapcsolatba szeretne lépni munkatársainkkal!
Kérjük válasszon!
naptár
hasznos linkek


honvédelem.hu hírei
kiemelt témák
Alapfogalmak
Kiképzés
Szolgálat
Katonai szolgálat igazolása
szabályzatok, dokumentumok, nyomtatványok
tartalom2