Katona akarok lenni Tartalékos akarok lenni Hírek Ügyintézés Szervezet Hirdetmények Közérdekű adatok Érdekvédelem
A jövő vezénylő zászlósai
2018.10.16. 07:57 , Hérincs Lajos zászlós
Zsúfolásig megtelt az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) Alkotás utcai toborzó irodája, miután ott kezdték napjukat az Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyam (ÖVAT) résztvevői, akik még aznap az alakulat Dózsa György úti épületébe is ellátogattak egy információs nap keretein belül október 12-én.
Az ÖVAT képzés célja olyan vezető altisztek képzése, akik magas szintű katonai műveltséggel és megalapozott vezetői tudással rendelkeznek majd a jövőben. Ennek elengedhetetlen sarokköve az utánpótlás, az ő betoborozásuknak a megismerése, így ennek kihagyhatatlan pontja volt az MH KIKNYP toborzó szakembereivel való találkozás.

Az Alkotás utcai irodában, miután Bálint Mihály őrnagy, az MH KIKNYP budapesti központjának toborzó részlegvezetője, valamint Hérincs Lajos zászlós, toborzó altiszt bemutatták az irodát, kötetlen beszélgetésre került sor, ahol kérdezhettek a toborzás folyamatáról a résztvevők.

Ezt követően a Dózsa György úti parancsnoki épületben folytatódott a nap, ahol még jobban megismerhették az altisztek az MH KIKNYP munkáját és felépítését. Előadásokat hallhattak a toborzás kihívásai, módszerei, az önkéntes műveleti tartalékos rendszer, valamint az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság szakemberének, Csehi Attila törzszászlósnak jóvoltából a megtartásról, mint a toborzást segítő kiemelt területről is többet megtudhattak a résztvevők.

A nap végén jutott idő a hallottak átbeszélésére és a felmerült kérdések megválaszolására is, hiszen kiemelten fontos az együttgondolkodás és az együttműködés a különböző alakulatok között. Lényeges, hogy a jövő vezénylő zászlósai ismerjék és értsék a toborzás folyamatát és annak fontosságát, hiszen az ő egyik kiemelt feladatuk lesz a frissen bevonult állomány mentorálása, esetleges kiképzése.

Az információs napnak köszönhetően nem csak az ÖVAT résztvevői, de a toborzók is sok új gondolattal, ötlettel gyarapodtak, amelyek hozzájárulnak majd a minél hatékonyabb toborzáshoz.

Fotó: Heszler Ramóna Petra ka.
toborzóirodák
Hogy segítsük a tájékozódást, kérjük az alábbi listából válassza ki azt a megyét, ahol Ön kapcsolatba szeretne lépni munkatársainkkal!
Kérjük válasszon!
naptár
hasznos linkek


honvédelem.hu hírei
kiemelt témák
Alapfogalmak
Kiképzés
Szolgálat
Katonai szolgálat igazolása
szabályzatok, dokumentumok, nyomtatványokddd
tartalom2