Katona akarok lenni Tartalékos akarok lenni Hírek Ügyintézés Szervezet Hirdetmények Közérdekű adatok Érdekvédelem
Kiemelkedő eredményekkel zárta az évet a veszprémi központ
2019.01.25. 14:00 , Singer Éva hadnagy
Az elmúlt évben majdnem duplájára nőtt az állomány létszáma, az országban elsőként nyitottak felsőoktatási intézményben toborzó irodát, több mint kétszáz szerződéses és tartalékos katonát vonultattak be, és közel hatezer ügyféllel tartottak kapcsolatot. Ilyen évet zárt a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) veszprémi toborzó és érdekvédelmi központja.
Évértékelő értekezleten elevenítette fel a 2018-as esztendő kiemelkedő eredményeit január 24-én Soós Gyula őrnagy, az MH KIKNYP veszprémi központjának parancsnoka. Kiemelte: az elmúlt hónapokban feltöltötték az üres beosztásokat: egy tiszt, két altiszt és két legénységi állományú katona érkezett a központhoz, így a megnövekedett feladatokat hatékonyabban el tudják látni. Májusban ugyanis az országban elsőként Veszprémben nyílt egyetemi épületben toborzó iroda, ahol a fiatalok mellett a megyeszékhelyen élők is tájékoztatást kaphatnak a katonai szolgálati formákról. A diákok azonban nemcsak az irodában találkozhatnak a katonákkal: a toborzók bejárnak előadásokra is tájékoztatót tartani, közös kiállításokat szerveznek, és jelen vannak az egyetemi rendezvényeken is. A központ parancsnoka kiemelte: ezt az együttműködést tartja az elmúlt év legnagyobb eredményének. A toborzás területén is kiemelkedően teljesített az állomány: 2018-ban közel 80 rendezvényen voltak jelen, 90.000 fős látogatottsággal. A pályaválasztási napokon és állásbörzéken 10.000 diákot és álláskeresőt értek el megyeszerte, a munkaügyi központokban 159 tájékoztatót tartottak, melyeken közel 8000 érdeklődő vett részt. Az elmúlt esztendőben 120 szerződést kötöttek katonai szolgálatra, és 90 tartalékos kezdte meg kiképzését a megyéből. Az érdekvédelmi részleg Veszprém megyében öt nyugállományú klub és két katonai hagyományokat ápoló civil szervezet munkáját segíti, valamint több mint 2600 nyugállományú katonáról, hadi árváról és özvegyről gondoskodnak. A hadisíros munkáról szólva a parancsnok kiemelte: 2018-ban a megyében 77 településen 86 temetőt és 111 emlékművet mértek fel, és 33 hősi katonasírt találtak, emellett a levéltári kutatás eredményeképpen 80 település 1483 katonahősének adatait gyűjtötték táblázatba. A megyéből 16 középiskola diákjai teljesítik az 50 órás közösségi szolgálatukat hadisírgondozás területén a központ szakállományának irányításával. Szűcs Imre ezredes, az MH KIKNYP parancsnoka többek között az országos eredményekről tájékoztatta a rendezvény meghívottjait. 2018-ban 4700 fővel kötöttek jogviszonyt: ebből 200 fő hallgató, 2000 fő szerződéses, 2500 fő pedig tartalékos katona, melyet kimagasló eredménynek nevezett az elmúlt évekhez képest. Értékelő beszédében kiemelte, hogy a veszprémi központ az alakulat egyik zászlóshajója, és ahhoz, hogy ezeket a kimagasló eredményeket elérhessék, szükséges az együttműködő alakulatok, önkormányzatok, szervezetek segítsége, hiszen nagyon összetett a feladatrendszerük. A rendezvény végén az alakulat és a központ parancsnoka elismeréseket adott át Dr. Gelencsér Andrásnak, a Pannon Egyetem rektorának, a sajtó képviselőinek, és azon alakulatok parancsnokainak és állományának, amelyek munkájukat az elmúlt évben segítették.

Fotó: a szerző felvételei
toborzóirodák
Hogy segítsük a tájékozódást, kérjük az alábbi listából válassza ki azt a megyét, ahol Ön kapcsolatba szeretne lépni munkatársainkkal!
Kérjük válasszon!
naptár
hasznos linkek


honvédelem.hu hírei
kiemelt témák
Alapfogalmak
Kiképzés
Szolgálat
Katonai szolgálat igazolása
szabályzatok, dokumentumok, nyomtatványok
tartalom2