Katona akarok lenni Tartalékos akarok lenni Hírek Ügyintézés Szervezet Hirdetmények Közérdekű adatok Érdekvédelem
Ünnepi Könyvhét és Toborzás Szegeden
2019.06.17. 13:29 , Baranyai Erika Piros t. hadnagy

Június 13-17. között immáron 90. alkalommal ismét megrendezték Szegeden, a Dugonics téren az Ünnepi Könyvhetet, amelynek keretében a Zrínyi Kiadóval együttműködésben jelent meg a 2. Toborzó és Érdekvédelmi Központ, ahol a toborzó sátrunkat a látogatók kiemelt figyelemmel tüntették ki.

 

Az érdeklődés középpontjában a szerződéses és tartalékos katonai szolgálat állt. Elmondható, hogy minden korosztály nemtől és kortól függetlenül érdeklődött a toborzóknál. A katonai hivatásról a Zrínyi Kiadó sátrában számtalan könyvet és kiadványt ismerhettek meg és vásárolhattak meg a jelenlévők. A régmúlt dicsőségeit bemutató, hadtörténeti, és hagyományőrző kiadványok mellett megtalálhatók voltak a jelenkor technikai vívmányait bemutató kötetek és új középiskolai tankönyvek is.

 

A Könyvhét kiemelt katonai vonatkozású eseményére szombaton került sor a Grand Caféban, ahol Farkas Bertalan űrhajós látványos élménybeszámolót tartott, majd ezt követően dr. Hermann Róbert és dr. Csikány Tamás 1848-1849. c. dobozkönyve kapcsán igazi ritkaságokat tárt az érdeklődő közönség elé.

Fotók: a szerző felvételei
toborzóirodák
Hogy segítsük a tájékozódást, kérjük az alábbi listából válassza ki azt a megyét, ahol Ön kapcsolatba szeretne lépni munkatársainkkal!
Kérjük válasszon!
naptár
hasznos linkek


honvédelem.hu hírei
kiemelt témák
Alapfogalmak
Kiképzés
Szolgálat
Katonai szolgálat igazolása
szabályzatok, dokumentumok, nyomtatványokddd
tartalom2