Katona akarok lenni Tartalékos akarok lenni Hírek Ügyintézés Szervezet Hirdetmények Közérdekű adatok Érdekvédelem
Temetőbejárás és hadisírgondozás Fejér megyében
2019.06.25. 09:11 , Nagy Pál Bence hadnagy

Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Katonai Igazgatási Központ szaktisztjei Fejér megyében már több mint hatvan településen hajtottak végre temetőfelmérést.

A 3. Katonai Igazgatási Központ hadisírgondozással és honvédelmi neveléssel foglalkozó megyei szaktisztje, Nagy Pál Bence hadnagy és Kaszala Attila tartalékos főhadnagy 2019. június 20-án a megye Bakony lábánál fekvő temetőit járták végig hadisírokat kutatva, illetve végeztek ellenőrző bejárást két további községben. Bakonykúti, Magyaralmás és Sárkeresztes településeken összesen két I. világháborús és hat II. világháborús hadisírt dokumentáltak.

 

 

Iszkaszentgyörgy és Moha településeken már korábban nyilvántartásba vett sírok állapotát ellenőrizték. Utóbbi községben utoljára 2018. őszén jártak egy székesfehérvári Helyőrségi Kommendáns Hivatallal közösen végrehajtott hadisírgondozó munka keretében, a mostani szemrevételkor pedig kiderült, hogy az 1915. május 2-án hősi halált halt ifj. Szekeres József síremlékét azóta felújították, és most messziről kivehető, hiszen fehéren ragyog a temetőben. Az első világháborúban elesett katona sírja azért is különösen fontos a szaktisztek számára, mert ez egy jó példa arra az esetre, mikor hadilevéltári dokumentumok alapján sikerül beazonosítani egy síremléket, melynek míves sírfelirata részletesen megörökíti egy hősi halott elestének és földi maradványainak hazaszállításának a történetét is:

1914 decz. 8.-án kezem megsebesült

a nagy vizek mélyén a testem is meghűlt, legyőzött a halál.

Messze Csehországban

prágai kórházban 1915. máj. 2.-án

23.ik évemet éltem,

mikor Jézusomhoz tértem.

 

A jó szüleim és testvérem szeretete ez,

hogy engem falum temetője fed el.

Nyugodjál csendesen sok szenvedés után

egyetlen jó fiunk, kit feledni soha nem tudunk.

Könnyű legyen a föld, mely sírodban elfedez.

És áldott a szellő, mely poraidon lengedez.

Emeltették bánatos szülei,

kik mellette kívánnak pihenni.

 

 

 

  A szaktisztek ezúttal megtisztították a közelmúltban felújított sírkő sírhantját, rendezték a környezetét, és rendbe tették a szomszédos sírt is, hiszen a fiatal hősi halott kérésének megfelelően szülei is ott nyugszanak mellette.

 

Fotó: Kaszala Attila t. főhadnagy 

toborzóirodák
Hogy segítsük a tájékozódást, kérjük az alábbi listából válassza ki azt a megyét, ahol Ön kapcsolatba szeretne lépni munkatársainkkal!
Kérjük válasszon!
naptár
hasznos linkek


honvédelem.hu hírei
kiemelt témák
Alapfogalmak
Kiképzés
Szolgálat
Katonai szolgálat igazolása
szabályzatok, dokumentumok, nyomtatványok
tartalom2