Dömötör György 1869-ben született, teológiai tanulmányait az egri szemináriumban végezte, 1895-ben szentelte pappá az egri bazilikában Samassa József érsek. Papi szolgálatát Tibolddarócon, majd Gyöngyöshalászon kezdte mint káplán.

1896-98 között Nyíregyházán káplánként és hitoktatóként tevékenykedett, aktív közéleti ember volt. Mint a Bessenyei Kör Irodalmi és Zenei Szakosztály tagja kiváló orgánuma, szónoki képességei révén gyakori résztvevője a megyei és városi ünnepségeknek, rendezvényeknek. Verseket ír és szaval, saját költeményeit adja elő, felolvasásokat, tudományos előadásokat tart. A vallásos és hazafias nevelés iskolai oktatását szorgalmazza. 1898-tól 1901-ig miskolci hittanár; Nyíregyházától szép búcsúlevélben köszönt el a Nyírvidék c. újságban.

1901-ben kerül Kenderesre, ahol megismerkedik a Horthy-családdal. Még azévben áthelyezik Karcagra, 1902 és 1910 között pedig tiszalöki plébános. Ebben az időszakban volt a legaktívabb az országos méreteket öltő alkoholizmus ellen való fellépése. Az Országos Alkohol Ellenes Szövetség titkáraként a megye minden járásában segítette a helyi szervezkedést. Agitált, előadott, biztatott, segített a szenvedélybetegeknek (civileknek és katonáknak egyaránt) a leszokásban. Neve hamarosan országos hírű lett.

Humoros, sziporkázó versei mindenkit felvidítottak. Jó verselési adottságáról főpásztora is tudott, és a kínálkozó alkalommal le is csapta a magas labdát: Dömötör György szeretett volna elkerülni Tiszalökről, így azt gondolván, hogy ha kérelmét versben adja elő az egri érseknek, az megértést fog tanúsítani iránta. Postafordultával meg is érkezett a csalódást kiváltó válasz: „Nem klappol a hexameter, Lökön maradsz jó Demeter!”.

Az ijedtség elmúltával Kisvárdára nevezte ki adminisztrátorrá Samassa bíboros. A helyi törvényhatósági bizottság tagja lett. Az 1914 májusában a közbenjárása nyomán a leégett római katolikus templom tetőszerkezetét hamarosan helyreállították. A későbbi miniszterelnök, Kállay Miklós szolgabíró is segédkezett az oltásban, halált megvető bátorsággal mászott a gerendákon, míg azok le nem szakadtak alatta. Dömötör György másik érdeme, hogy a plébániai lakásának egyik szobáját melegedő céljára átengedte a szegényeknek, nehogy a kocsmában vészeljék át a hideget. Itt megszervezte a Katolikus Népszövetség helyi fiókját, amellyel a népnevelés érdekét szolgálta, továbbá a Polgári Olvasókör felélesztésében is részt vállalt. Sikeres jótékonysági templomi hangversenyek révén jókedvű adakozókat tudott megszólítani az egyházközségnek.

1916-tól már Hajdúszoboszlón plébános, 1917 áprilisában önként jelentkezett tábori lelkésznek a frontra. Ő temette 1917. augusztus 11-én a sárközi, Szatmár megyéből származó Purpriger Dezső tartalékos főhadnagyot az Úz-völgyében, amely eseményről fényképfelvétel is készült. Neki jutott az a szomorú kötelesség, hogy két héttel később az özvegyen maradt menyasszonynak átadja a hősi halott vőlegénye sírjáról hozott virágokat és az arcképét Egerben, a 12-es pótzászlóalj parancsnoki irodájában.

Az alábbi hősi halottak nevét említsük meg a térségből, az itteni temetőből: Bereg: Bolgár Mór tartalékos zászlós (Révaranyos), Szabolcs: Kacsur/Kacun János népfelkelő (Nagykálló), Szatmár: Hert/Hart Mátyás gyalogos, Szíjgyártó/Szíjjártó Ernő gyalogos (Alsófernezely).

Dömötör Györgyöt 1918 októberében IV. Károly király a Lelkészi Érdemkereszttel tüntette ki. Novembertől, az I. világháború befejezésével ismét visszatér egyházmegyei szolgálatba, Tiszapalkonyán káplán. 1919-ben jászladányi káplán, majd még azévtől nagykörűi plébános.

A nagy háború után a világégés nyomait életük végéig viselő katonák műveltségének emelésén dolgozott; főmunkatársa lett a „Rokkant Hősök Könyvesháza” című kiadványnak, amely kormányzói elismerést is kivívott magának, emellett Horthy Miklós ezer koronás támogatást is nyújtott a további megjelenésekhez. Szintén ekkor jelent meg verses füzete, „Kesergő fohászok – a magyar nemzet történetének leggyászosabb időszakából” címmel, az 1918/1919-es évek traumájáról, amelyben érezhető a bizonytalan jövő feletti érzés, mégis az égiekhez való reménykedés a kicsengése.

Utolsó szolgálati helyeként visszatért Gyöngyöshalászra plébánosnak. Budapesten, 1929. május 4-én tért meg Teremtőjéhez.

Őrizzük kegyelettel emlékét!