Katona akarok lenni Tartalékos akarok lenni Hírek Ügyintézés Szervezet Hirdetmények Közérdekű adatok Érdekvédelem
Közös évösszegzés a kiváló együttműködés jegyében Debrecenben
2020.01.07. 07:58 , Smidróczki Róbert fhdgy.
Közös évösszegzést tartott december utolsó munkahetében az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság és az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred.

A 2. Katonai Igazgatási Központ és a 3. Területvédelmi Zászlóalj katonái az év folyamán is kiváló együttműködésben végezték feladataikat a debreceni Nagysándor József laktanyában, ezért a két szervezet parancsnoka – immár hagyományosnak mondható módon – közösen összegezte a 2019-es évben elért eredményeket.

 

A rendezvényen Nagy Zoltán alezredes, központparancsnok köszöntötte a két katonai alakulat állományát, illetve a meghívott vendégeket, majd összefoglalta a debreceni katonai igazgatási központ éves tevékenységét. „Egy évvel ezelőtt úgy fogalmaztam, hogy az akkor elért eredményekre tapasztalatként kell tekintenünk, amelyre lehet és kell is építkezni, hiszen a következő évben már jönnek az új célok, az újabb feladatok. Úgy érzem az állomány megfogadta ezt, hiszen a katonai igazgatás, az érdekvédelem, a katonai toborzás, a hadisírgondozás, illetve a honvédelmi nevelés szakterületeken elvégzett munkának köszönhetően az idei évben is sikerült kiemelkedő eredményeket elérnünk” – fogalmazott beszédének elején. Tájékoztatójában kiemelte, hogy 2019-es év egyik legfontosabb feladata a Sorozó Központ munkahelyeinek kialakítása az új épületrészben és a „Feltöltés 2019” gyakorlat volt, majd hozzátette, hogy 2019 szeptemberétől heti 7 tanórában oktatják a honvédelmi ismereteket a Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégiumban.

„A toborzó állomány kifogástalan szakmai munkája, a 90 rendezvényi megjelenés, a 39 pályaorientációs előadás, illetve a 641 sajtómegjelenés mellett talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy 2019-ben a megyéből 192 fő vonult be szerződéses katonai szolgálatra, 135 fő vállalt önkéntes tartalékos szolgálatot, 57 fő pedig valamelyik katonai tanintézetben kezdte meg a 2019/20-as tanévet” – mondta az alezredes.

Ezt követően Czill István alezredes, zászlóaljparancsnok a területvédelmi tartalékos rendszer fejlesztése során elvégzett feladatokról beszélt, melyek közül kiemelte a tartalékos szolgálatot vállaló katonák alapfelkészítésének végrehajtását. A területvédelmi alegység ennek kapcsán 51 alkalommal hívott be az évben tartalékos katonákat, akik 108 kiképzési napon sajátították el az előírt ismereteket. A kiképzéseket igyekeztek rugalmasan tervezni és élményszerűvé tenni, ezáltal megismertetni és megkedveltetni a civilekkel a katonai hivatást. Ennek sikerét az is bizonyítja, hogy a területvédelmi századokban szolgálók közül idén 8 fő vállalt szerződéses katonai szolgálatot, 13 fő műveleti tartalékos jogviszonyt létesített, 2 fő pedig már honvédelmi alkalmazottként dolgozik.

 

„Mindezeken túl büszkeséggel tölt el, hogy a tartalékos katonáink beilleszkedtek a helyőrség életébe. Több rendezvényen teljesítettek katonai tiszteletadást, támogatták a katonai igazgatási központ toborzóinak munkáját, többen közülük sikeresen teljesítették a „Bocskai Portya” teljesítménytúrát, részt vettek a Doni Hősök Emlékmeneten, de eredményesen szerepeltek különböző kulturális eseményeken, és lőversenyeken is” – zárta mondandóját Czill alezredes.

A parancsnoki tájékoztatók után azon személyek és szervezetek elismerésére került sor, akik tevékenységükkel huzamosabb ideje hozzájárulnak a két alakulat által kitűzött célok és az eredmények eléréséhez. A rendezvényt végül Csákvári Sándor tanácsos pódiumműsora zárta.

toborzóirodák
Hogy segítsük a tájékozódást, kérjük az alábbi listából válassza ki azt a megyét, ahol Ön kapcsolatba szeretne lépni munkatársainkkal!
Kérjük válasszon!
naptár
hasznos linkek


honvédelem.hu hírei
kiemelt témák
Alapfogalmak
Kiképzés
Szolgálat
Katonai szolgálat igazolása
szabályzatok, dokumentumok, nyomtatványok
tartalom2