Katona akarok lenni Tartalékos akarok lenni Hírek Ügyintézés Szervezet Hirdetmények Közérdekű adatok Érdekvédelem
Csapatlátogatáson a katonai attasék
2020.02.24. 08:32 , Faragó Fanny

Alakulatlátogatást szervezett a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály a Magyarországra akkreditált véderő-, katonai- és légügyi attasék számára. A katonadiplomatákat idén először az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) látta vendégül február 20-án, csütörtökön Budapesten.

A delegáció tagjait Vitár Zsolt alezredes, az MH KIKNYP parancsnokhelyettese fogadta a Dózsa György úti objektumban. Prezentációjában ismertette a parancsnokság történetét, ezt követően a szervezet felépítéséről, rendeltetéséről és feladatrendszeréről beszélt. Előadásából kiderült: a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság a Magyar Honvédség országos illetékességű, katonai igazgatási és központi adatfeldolgozó szerve. „A parancsnokság igazgatási tevékenysége keretében kezeli a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak, polgári alkalmazottainak központi személyügyi nyilvántartását, valamint elvégzi a nyilvántartással kapcsolatos feladatokat” – hangsúlyozta a parancsnokhelyettes. Vitár Zsolt alezredes előadásában részletesen kitért a nyilvántartásba vétel és az adatszolgáltatás folyamatára, a nyilvántartási rendszer működésére, valamint a katonai toborzás keretein belül betöltött szerepükre.

A prezentációt követően a katonadiplomaták útja a budapesti toborzó irodába vezetett, ahol – többek között- tájékoztatást kaptak a Magyar Honvédségben vállalható szolgálati formákról, az önkéntes tartalékos rendszerről és a velük járó kötelezettségekről, valamint az ügyfélszolgálati rendszerről. Az előadás után lehetőségük nyílt megtekinteni a toborzó irodát, mindemellett betekintést nyertek a toborzók munkájába is.

Fotó: Mecséry Hanna Tamara őrm.

 

toborzóirodák
Hogy segítsük a tájékozódást, kérjük az alábbi listából válassza ki azt a megyét, ahol Ön kapcsolatba szeretne lépni munkatársainkkal!
Kérjük válasszon!
naptár
hasznos linkek


honvédelem.hu hírei
kiemelt témák
Alapfogalmak
Kiképzés
Szolgálat
Katonai szolgálat igazolása
szabályzatok, dokumentumok, nyomtatványokddd
tartalom2