Katona akarok lenni Tartalékos akarok lenni Hírek Ügyintézés Szervezet Hirdetmények Közérdekű adatok Érdekvédelem
Kiképzési foglalkozás az „újoncoknak”
2020.02.28. 09:27 , Márton Boglárka hdgy.

Havi rendszerességgel szervez kiképzési foglalkozást budapesti állománya részére az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság. A foglalkozásokon elsősorban azok a szerződéses és tartalékos katonák vesznek részt, akik kevesebb, mint két éve csatlakoztak a Magyar Honvédséghez.

A kiképzés programjainak megtervezéséért és lebonyolításáért felelős Hadműveleti és Kiképzési Osztály célja, hogy az „újoncok” készségszinten sajátítsák el a katonai érintkezés főbb szabályait, és a mindennapok során is hasznosítható tudást szerezzenek. A programok közt reggeli testnevelés, alaki foglalkozások és előadások szerepelnek.

A legutóbbi torna során nyolc állomást kellett teljesíteniük a résztvevőknek, ezt követően pedig két izgalmas témájú vendégelőadást hallgathattak meg Csák Andrea őrnagy, a Hadműveleti és Kiképzési Osztály vezetőjének szervezésében. Ezek fókuszában az egészséges életmód, a mentális és testi egészség egyensúlya, valamint a stresszhelyzetek kezelési lehetőségei álltak.

Rázsó Zsófia hadnagy, az MH Egészségügyi Központ beosztott tisztje olyan életmódterápiás lehetőségeket javasolt a résztvevőknek, mint a relaxáció, a spirituális bevonódás vagy a természetben való kikapcsolódás. Felhívta a figyelmet a társas kapcsolatok ápolásának és a rendszeres testmozgásnak a fontosságára is. Hangsúlyozta, hogy bár ma olyan világban élünk, amelyben minden elérhető közelségben van számunkra, őseink évente átlagosan 3000 km-t gyalogoltak gyűjtögető életmódjuk miatt.

Az MH Egészségmegőrző Program keretében a másik vendégelőadó Hegedűs Csaba százados volt, aki a pozitív és a negatív stressz tudományos hátterével ismertette meg a jelenlévőket. Kutatások igazolják, hogy könnyebben leküzdhető a feszültség és az izgalom azok számára, akik ezeket természetes és szükségszerű folyamatoknak tartják.

A délelőtti foglalkozás az alaki ismeretek elmélyítésével zárult, amely során a zászlókíséret helyes végrehajtását ismételhették át a résztvevők. 
toborzóirodák
Hogy segítsük a tájékozódást, kérjük az alábbi listából válassza ki azt a megyét, ahol Ön kapcsolatba szeretne lépni munkatársainkkal!
Kérjük válasszon!
naptár
hasznos linkek


honvédelem.hu hírei
kiemelt témák
Alapfogalmak
Kiképzés
Szolgálat
Katonai szolgálat igazolása
szabályzatok, dokumentumok, nyomtatványokddd
tartalom2