2021.07.28. 11:29 , Márton Boglárka hdgy.
Idén már ötödik alkalommal működik együtt az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság és a Német Szövetségi Haderő. A szakmai programban mindkét részről nyolc-nyolc katona vesz részt, a kivitelezést a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség (Volksbund), valamint az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság (MH TTP) Társadalmi Kapcsolatok Főnöksége felügyeli.

Bár a német haderő rendszeresen utazik hazánkba hasonló temetőkarbantartások miatt, katonáik minden alkalommal más-más alakulattól érkeznek. Ezúttal a 383. Információtechnológiai Zászlóalj (Informationstechnikbataillon 383) látogatott el hozzánk, a türingiai Erfurt városából. A program eredetileg a tavalyi évre volt tervezve, azonban a pandémiás helyzet miatt el kellett halasztani a munkálatokat.

A német zászlóalj képviselőit parancsnokságunk hadisírgondozással és honvédelmi neveléssel megbízott megyei szaktisztjei és tartalékos katonái segítik hősi sírjaik karbantartásában. A felújítások a bajnai Katonatemetőben kezdődtek meg, majd a budaörsi Német-Magyar Katonatemetőben és Békeparkban folytatódnak, ahol közel 17 ezer német katona alussza örök álmát. A sírkövek és keresztek megtisztítása és festése mellett a környező növényzetet is rendbe teszik a katonák.

Az augusztus 6-ig tartó programsorozat megnyitóján Simon Gyula Mátyás alezredes, az MH TTP Társadalmi Kapcsolatok Főnökségének kiemelt főtisztje köszöntötte a német vendégeket, akiket a temetőkarbantartásokban érintett két település polgármestere is fogadott.
Fotók: Kollár Aliz t. hdgy.