Katona akarok lenni Tartalékos akarok lenni Hírek Ügyintézés Szervezet Hirdetmények Közérdekű adatok Érdekvédelem
21. századi technológia és karrierlehetőség
2022.12.02. 09:21 , Márton Boglárka hadnagy

Pilótákat várnak a Magyar Légierő kötelékébe

A honvédség Pilóta Toborzó Csoportja megyei toborzó szervekkel, illetve felsőoktatási intézményekkel együttműködve három napon keresztül népszerűsítette a Magyar Légierő karrierlehetőségeit és mutatta be a képzési palettát. November 22-én a Nyíregyházi Egyetem, november 23-án a Debreceni Egyetem, november 24-én pedig a Miskolci Egyetem adott otthont a rendezvénysorozatnak, melyre többszáz egyetemi hallgató, honvéd kadét és középiskolai diák volt kíváncsi.

 

A Nyíregyházi Egyetemen nagy hagyománya van a pilótaképzésnek, és a közelmúltban egyre több kérdés érkezett a fiataloktól a Magyar Honvédség által kínált lehetőségekkel kapcsolatban – így született meg a rendezvény ötlete a toborzó szakemberek és az egyetem vezetése között. A Debreceni Egyetem Műszaki Karán is van repülőmérnök szak, emellett légitársasági és helikopterpilótákat is képeznek, ezért nem volt kérdés, hogy az itt tanuló hallgatókkal is szeretne találkozni a toborzó csoport. A Miskolci Egyetemmel is szoros és eredményes az együttműködés, 2019 szeptembere óta toborzóiroda is üzemel az intézményben, így lett az egyetem a rendezvénysorozat harmadik állomása. A debreceni toborzó szakemberek minden támogatást megkaptak a felsőoktatási intézményektől, hogy – a Pilóta Toborzó Csoporttal együttműködve – színvonalas, tartalmas és sokszínű programot hozzanak létre.

 

 

Nagy Zoltán alezredes, a debreceni 2. Hadkiegészítő és Toborzó Központ parancsnoka elmondta: a régióban működő ügyfélszolgálatok forgalma kiemelkedő, töretlen az érdeklődés a katonai szolgálatvállalás iránt, melynek eredményeként idén 698 fő került a honvédség kötelékébe. Nagy alezredes örömét fejezte ki, hogy ebben a régióban kezdődött meg a programsorozat, amellyel beigazolódott, hogy a fiatalok megszólításához elengedhetetlen a személyes találkozás. A toborzó szakemberek rendszeresen tartanak előadásokat a közép- és felsőoktatási intézményekben, amely most kiegészülhetett a pilóták saját tapasztalataival és élményeivel. „A szakma előnyeit és nehézségeit egyaránt ismerik, segítségükkel az érdeklődők felelősségteljes döntést hozhatnak” – fejtette ki az alezredes.

Varga Attila ezredes, a Magyar Honvédség Parancsnokságának szakreferense elmondhatja magáról, hogy pilótaként valós katonai műveletben is részt vett, így számos hasznos információt tudott átadni a fiataloknak. Az ezredes hangsúlyozta: a magyar vadászpilóták rendkívül jól képzettek, hiszen ugyanabban a nemzetközi képzési programban vesznek részt, mint a világ vezető hadseregeinek pilótái. A képzési rendszer hamarosan átalakul, és az ötödik generációs harci eszközökre épít majd. Szerinte a változás súlyát jól érzékelteti, hogy az eddigi négy vadászrepülő-generáció között összesen nem volt akkora ugrás, mint a negyedik és ötödik között. „A mesterséges intelligencia a harcászatban is hódít, ez képezi az új eszközök alapját” – tudatta előadásában.

 

 

Pilótának lenni rendkívül nagy felelősség: kitartás, hivatástudat és csapatszellem is kell ahhoz, hogy a gépek a magasba emelkedhessenek. Gyermekként sokan álmodoznak arról, hogy egyszer vadászpilóták lesznek, ám ez mindenkinek nem sikerülhet. A hangsebesség feletti repüléshez a pilóták szervezetének 8-9 G terhelést kell elviselniük, ezért az alkalmassági vizsgálat is speciális. Csák Sándor őrnagy, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis vadászpilótája megvalósította az álmait. A villamosmérnök végzettségű katona kilenc évet töltött Kanadában különböző képzéseken, több éve repül Gripen vadászgéppel, és oktatja is a

jövő generációját. Elmondta, hogy ennek ellenére még mindig nem ért az út végére, és a mai napig nagyon sokat kell tanulnia.

 

 

 

A hazai pilótaképzés a 2018/19-es tanévtől indult újra a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán. Ezt végezte el sikeresen Bózsik Anna hadnagy, az MH 86. Szolnok Helikopterbázis katonája, aki H145M többcélú helikoptert vezet. Bózsik hadnagy azt emelte ki a fiataloknak – akikhez életkorban ő állt a legközelebb –, hogy nőként is ugyanazt a megbecsülést kapja, mint férfi kollégái, és nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy frissen végzett tisztként is rábízták ezt a modern haditechnikai eszközt. Úgy látja, korosztálya mindent azonnal szeretne elérni, minél kevesebb munkával, de ebben a szakmában csak alázattal és szorgalommal lehet érvényesülni. A jelentkezőknek jó alapokkal kell rendelkezniük matematikából és fizikából, valamint előny a műszaki érdeklődés és az angol nyelvtudás. A pilótaképzés második része a szolnoki helikopterbázison történik: ide a harmad- és negyedéves hallgatók kerülnek. A harmadévesek még alapképzésben vesznek részt, a negyedévesek viszont már eldöntik, hogy forgószárnyas vagy merevszárnyas hajózóvá válnak – azaz helikopteren, szállítórepülőgépen, esetleg vadászgépen folytatják tovább a képzést.

Azokból válhat pilóta, akik egészségesek, sportosak, kitartóak és szeretnek tanulni – hangsúlyozta Hári László alezredes, a szegedi 5. Hadkiegészítő és Toborzó Központ parancsnoka, aki tizenöt évet töltött repülő-műszaki szakterületen. A felvételi eljárás a Felvi.hu rendszerén keresztül történik, majd kiegészül egy elbeszélgetéssel és a kecskeméti Repülőkórházban végzett orvosi vizsgálatokkal. Nem csak itt, képzés közben is van lemorzsolódás, hiszen nem mindenki rendelkezik a háromdimenziós mozgás képességével. Ennek ellenére Hári alezredes mindenkit arra biztatott, hogy próbálja ki magát, ugyanis aki valamilyen okból nem lehet pilóta, repülő-műszaki szakterületen még mindig megtalálhatja a számítását.

 

Felhívta a figyelmet egy fontos változásra is: szeptembertől a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar hallgatói fizetést kapnak, amely évfolyamként eltérő, és függ a tanulmányi eredménytől is. Egy elsőéves hallgató őrmester például nettó 303 ezer Ft-ot kereshet a második félévtől, ha 4,5 feletti a tanulmányi átlageredménye. Emellett ingyenes laktanyai elhelyezés, napi háromszori étkezés, egészségügyi ellátás és számos szabadidős programlehetőség is várja a hallgatókat (pl. sport, könyvtár, kulturális programok).

A Magyar Honvédség kiemelt figyelmet fordít a honvédelmi nevelésre, melynek fontos eleme a Honvéd Kadét Program. A szakemberek ellátogattak az ország egyetlen honvéd középiskolájába, a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskolába, de a Nyíregyházán tavaly megnyílt Mikecz Kálmán Honvéd Kollégiumban is jártak. A kadétok nagy érdeklődéssel fogadták a csoportot, sokat kérdeztek, sőt, többen komolyan is fontolóra vették ezt a karrierlehetőséget. A rendezvények ideje alatt működtetett toborzó standokon is sok fiatal jelent meg a tájékoztatók után, hogy kipróbálja a repülőgépszimulátort, és megnézze a hatástalanított fegyvereket – itt kérdéseiket is feltehették a szakembereknek és a pilótáknak.

A Pilóta Toborzó Csoport a három nap alatt számos helyi újságnak, televíziónak és rádiónak adott interjút: nem csak a rendezvényeket kísérte nagy érdeklődés, stúdióbeszélgetésekre is meghívták a katonákat:

szon.hu https://www.szon.hu/helyi-kozelet/2022/11/a-legter-uj-kiralyait-keresik

dehir.hu https://www.dehir.hu/debrecen/pilotakra-vadasznak-a-debreceni-fiatalok-kozott/2022/11/23/

haon.hu https://www.haon.hu/helyi-kozelet/2022/11/pilota-lennel-a-hadseregben-ezekre-a-tulajdonsagokra-szukseged-lesz

DTV https://www.dehir.hu/dtv/esti-kozelkep-2022-11-23/ (12:48-tól)

Nyíregyházi TV https://www.youtube.com/watch?v=b_IN59UpdgE

Miskolc TV https://www.youtube.com/watch?v=A82Za7a5nYo

Campus Rádió https://soundcloud.com/fm90campus/pilota-toborzas

Fotó: Kelet Magyarország/SZON.HU/ Dodó Ferenc 

toborzóirodák
Hogy segítsük a tájékozódást, kérjük az alábbi listából válassza ki azt a megyét, ahol Ön kapcsolatba szeretne lépni munkatársainkkal!
Kérjük válasszon!
naptár
hasznos linkek


honvédelem.hu hírei
kiemelt témák
Alapfogalmak
Kiképzés
Szolgálat
Katonai szolgálat igazolása
szabályzatok, dokumentumok, nyomtatványokddd
tartalom2