Katona akarok lenni Tartalékos akarok lenni Hírek Ügyintézés Szervezet Hirdetmények Közérdekű adatok Érdekvédelem
A debreceni Bocskai dandárnál tájékozódtak a toborzók
2023.03.10. 12:37 , Krizbai Diána hadnagy

A toborzók szempontjából is fontos szervezeti fejlesztések történtek és várhatók még a közeljövőben az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandárnál. Ami biztos: lövészekre és gépkocsivezetőkre kiemelten nagy szükségük van – többek között ezek hangzottak el az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) kihelyezett vezetői értekezletén, március 7-én Debrecenben.

 

Jenei Sándor őrnagy részletesen ismertette a dandárt érintő szervezeti átalakításokat, fejlesztéseket. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy január elsejével a korábbi 5. Bocskai István Lövészdandárból kivált és önálló alakulattá vált a hódmezővásárhelyi MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár. A toborzás szempontjából még fontosabb a lövészzászlóaljak átszervezése, hiszen ezek jövőbeni feltöltéséhez nagy segítséget várnak az MH KIKNYP-től.

 

Nagy Jánosné főhadnagy hangsúlyozta, a dandár számára a prioritás a harcoló alegységekhez lövészek, a harcbiztosító és logisztikai alegységekhez pedig gépkocsivezetők és -szerelők betoborzása. A főhadnagy elmondása szerint a toborzási számok nem rosszak, de a lövészek létszámát tovább kell növelni. Ezen toborzási feladatokhoz Durgó Tamás alezredes, az MH KIKNYP vezetője támogatásáról biztosította Dr. Farkas Sándor alezredest, a Bocskai dandár parancsnokát.

 

A vezetői értekezleten az MH KIKNYP parancsnoka felhívta a figyelmet, hogy a toborzás, mely az alakulat egyik fő feladata, folyamatosan fókuszban van. Durgó Tamás alezredes a vezetők és az egész állomány számára azt határozta meg: minden területen fokozni kell a munkát, a fővárosi, valamint a vármegyei toborzóirodákban, a rendezvényeken és a médiamegjelenésben egyaránt.

 

A nap során az MH KIKNYP katonáinak lehetősége volt körbejárni a dandár csapatmúzeumát is, ahol Csákvári Sándor, az alakulat kulturális részlegének vezetője tartott előadást a térség hadtörténelméről, a debreceni dandárról és névadójáról, Bocskai Istvánról.

 

Szöveg és fotó: Krizbai Diána hdgy.


toborzóirodák
Hogy segítsük a tájékozódást, kérjük az alábbi listából válassza ki azt a megyét, ahol Ön kapcsolatba szeretne lépni munkatársainkkal!
Kérjük válasszon!
naptár
hasznos linkek


honvédelem.hu hírei
kiemelt témák
Alapfogalmak
Kiképzés
Szolgálat
Katonai szolgálat igazolása
szabályzatok, dokumentumok, nyomtatványokddd
tartalom2