Katona akarok lenni Tartalékos akarok lenni Hírek Ügyintézés Szervezet Hirdetmények Közérdekű adatok Érdekvédelem
Szolgálat
2013.09.25. 20:28
Melyek szerződéses katonaként a fontosabb kötelességeim?
  • Az előírt helyen és időben, szolgálatképes állapotban kell megjelennem, és feladatomat teljesítenem, illetve e célból rendelkezésre állnom;
  • Szolgálati feladataimat a törvényes előírásoknak, a parancsoknak és intézkedéseknek megfelelően – szükség esetén a veszély vállalásával –, az elvárható szakértelemmel és gondossággal, pártatlanul és igazságosan kell végrehajtanom;
  • Munkatársaimmal együttműködve a munkámat úgy kell végeznem és általában olyan magatartást tanúsítanom, hogy az – kivéve, ha ez a feladat végrehajtásával elkerülhetetlenül együtt jár – más egészségét, testi épségét ne veszélyeztesse, anyagi károsodását ne idézzen elő;
  • A szervezeti egység feladatainak megfelelően kell az őr-, ügyeleti, illetve készenléti szolgálatot ellátnom;
  • A számomra meghatározott oktatásban (képzésben) részt kell vennem, az előírt vizsgákat kell le tennem;
  • Az egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelményeknek eleget kell tennem, az ezek ellenőrzése érdekében szükséges külön rendelkezésekben meghatározott felméréseknek, szűréseknek és vizsgálatoknak alá kell vetnem magam;
  • Szolgálaton kívül is a Magyar Honvédség tagjához és beosztásomhoz méltó magatartást kell tanúsítanom;
  • A rendelkezésemre bocsátott fegyverzetet, felszerelést, ruházatot, egyéb eszközöket és anyagokat rendeltetésszerűen kell használnom és gondoznom;
  • Köteles vagyok megtartani az állami és a szolgálati titkot, valamint az adatok védelmére vonatkozó szabályokat.
Mit jelent a vezénylés?

Szerződéses katonaként a szolgálat érdekében eredeti szolgálati beosztásomban való meghagyás mellett:
  • bármely szervezeti egységhez;
  • bármely helyőrségbe (helységbe);
a beleegyezésem nélkül meghatározott szolgálati feladat teljesítésére vezényelhető vagyok. A vezénylések együttes időtartama 3 évenként a 6 hónapot nem haladhatja meg. 

Hogyan mehetek külföldi szolgálatra?

Jó tudnom, hogy a külszolgálaton résztvevők kiválasztásakor az önként jelentkezőket előnyben részesítik. Az is fontos, hogy a beleegyezésem nélkül is vezényelhetnek külföldi katonai szolgálatra, ha annak időtartama az egy évet nem haladja meg. 

Mennyi ideig és hányszor mehetek külszolgálatra?

A külszolgálat az 1 évet nem haladhatja meg (ez azt jelenti, hogy 2 éven belül több, egymást követő külszolgálat esetén is legfeljebb 12 hónap lehet). A külszolgálatok között legalább 2 hónapnak kell eltelnie.

Mennyi illetményt és egyéb ellátásokat kapok a külszolgálat alatt?

A hazai illetmény (fizetés) mellett devizaellátmányt (a külszolgálat helyétől és a feladattól függően), amely a hazai illetmény (fizetés) többszöröse lehet.
Teljes és ingyenes ellátást (ruházatot, fegyverzetet, felszerelést, elhelyezést, étkezést, szállítást). A szolgálatteljesítéssel összefüggésben bekövetkezett baleset esetén kárigényt terjeszthetek elő.
A külszolgálatról történő visszatérés után ingyenes (családtagnak kedvezményes térítés ellenében) 6 napos regeneráló pihentetés illet meg.

Mennyi a szolgálatteljesítési (munka) idő?

A szolgálatteljesítési idő (munkaidő) heti 40 óra. A készenléti jellegű beosztásokban a heti 40 óránál hosszabb, de heti 54 órát meg nem haladó szolgálatteljesítési idő is lehet.
A szerződéskötést követő 14 hetet meg nem haladó alapkiképzés időszakában legfeljebb heti 60 óra lehet. Ez alatt az időszak alatt azonban a pihenőidő nem lehet kevesebb nyolc óra időtartamnál, és hetente legalább egy pihenőnapot ki kell adni.

Pihenőnap és szabadnap

A 24 órás őr- és ügyeleti szolgálat után egy nap pihenőidő; a pihenőnapon és a munkaszüneti napon teljesített szolgálat után ezen túlmenően még egy szabadnapot kell biztosítani.
A külön jogszabályban meghatározott munkaszüneti napokon felül munkaszüneti nap a magyar honvédelem napja (május 21.).

Mi a túlszolgálat?

Ha a szolgálat érdeke vagy rendkívüli eset megelőzése, illetőleg elhárítása, következményeinek felszámolása, továbbá egyéb, előre nem látható körülmény bekövetkezése esetén, a meghatározott napi szolgálatteljesítési időn túl, valamint a munkaszüneti és pihenőnapon, továbbá a szabadnapom és szabadidőm alatt is kötelezhető vagyok arra, hogy szolgálatot teljesítsek (túlszolgálat), illetőleg meghatározott ideig és helyen arra készen álljak. 

Mi az, ami nem minősül túlszolgálatnak?

Nem minősül túlszolgálatnak az ügyeleti, őr-, készenléti szolgálat, valamint a gyakorlaton való részvétel.

Mennyi lehet az elrendelhető túlszolgálat?

Az elrendelhető túlszolgálat tartama naptári évenként 300 óra, amely a miniszter által kiadott rendelkezésben további 50%-kal növelhető.

Hogyan történik a túlszolgálat ellentételezése/díjazása?

Évi 150 óráig terjedő túlszolgálatért szabadidő, azon felüli túlszolgálatért díjazás illet meg.
Az állományilletékes parancsnok a 150 órán belüli túlszolgálat díjazását is engedélyezheti, ha a szabadidő kiadása a szolgálat ellátását veszélyeztetné.

Milyen szabadságokra jogosult a szerződéses katona?

A szerződéses katona alap-, pót-, egészségügyi, szülési és illetmény nélküli szabadságra, továbbá gyermek születése esetén járó munkaidő-kedvezményre jogosult. Az alapszabadság évi 25 munkanap.

Hány nap a pótszabadság?
  • 2 évig terjedő szolgálati viszonyban töltött idő után 2 munkanap,
  • 3-5 év szolgálati viszonyban töltött idő után 3 munkanap,
  • 10 év szolgálati viszonyban töltött idő után 4 munkanap,
  • 11-15 év szolgálati viszonyban töltött idő után 5 munkanap,
  • 16-20 év szolgálati viszonyban töltött idő után 6 munkanap.
Jár-e a gyermekem után pótszabadság, ha szerződéses katona vagyok?

Igen, a tizenhat évesnél fiatalabb
  • 1 gyermekem után 2 munkanap,
  • 2 gyermekem után 4 munkanap,
  • 2-nél több gyermekem után összesen 7 munkanap pótszabadság illet meg.
A pótszabadság szempontjából a gyermeket először a születésének évében, utoljára pedig abban az évben kell figyelembe vennem, amelyben a 16. életévét betölti.

Jár-e nekem a különleges igénybevétel utáni pótszabadság, ha szerződéses katona vagyok?

Igen, a folyamatos és átlagon felüli fizikai, pszichikai igénybevételéből származó egészségkárosodás megelőzése, illetve a fizikai állóképességének megőrzése céljából a pótszabadságon felül külön pótszabadságra vagyok jogosult, amely:
  1. az egészségkárosító veszélynek kitett, külön jogszabályban meghatározott beosztásban évente legfeljebb 10 munkanap,
  2. repülőgép- és helikoptervezető, fedélzeti szolgálattevő és ejtőernyős, valamint közvetlen életveszélynek kitett tűzszerész, búvár beosztásban évente legfeljebb 14 munkanap.
Tartós – legalább 14 napig tartó – igénybevétel (harcászati gyakorlat, elemi csapás elhárítása stb.) utáni pihentetés céljából esetenként legfeljebb 5 nap szolgálatmentességi időt engedélyezhetnek nekem. Az alapkiképzés befejezése után közvetlenül 5 nap szolgálatmentességi időre vagyok jogosult.

Mi az egészségügyi szabadság, és mennyi az időtartama?

Az egészségügyi szabadság a felgyógyulásomig jár, és erre teljes fizetést kapok.

Jár-e szülési szabadság, ha szerződéses katonanő vagyok?

Igen, a Munka Törvénykönyve szerinti mértékű szülési szabadság illet meg. 

Mit jelent az előmenetel?

Az előmenetel a magasabb beosztásba és az ahhoz tartozó magasabb rendfokozatba történő kinevezést és előléptetést jelenti.

Melyek az előmenetel feltételei?

Az állománykategóriának megfelelő, betölthető magasabb beosztást vagy a speciális beosztást (a szerződéses beosztások speciális előmeneteli rendbe tartoznak) betöltők esetében a magasabb rendszeresített rendfokozat;
A magasabb beosztáshoz, valamint az ehhez kapcsolódó rendfokozathoz meghatározott iskolai végzettség (szakképesítés).
Speciális beosztásba kinevezhető, illetve áthelyezhető az a katona, aki az általános követelményeken túl rendelkezik az adott beosztáshoz előírt sajátos képzettséggel, illetve vállalja annak a számára meghatározott időtartamon belüli megszerzését.

Mennyi a speciális beosztást betöltők várakozási ideje az adott rendfokozatokban?
  • közkatona: 1 év
  • őrvezető: 3 év
  • tizedes: 3 év, stb.
A szerződéses legénységi állomány speciális beosztást betöltő tagja – az általa betöltött beosztásban elérhető legmagasabb rendfokozat eléréséig – kizárólag a meghatározott várakozási idő leteltekor lép elő a következő rendfokozatba.

A szerződéses katonai szolgálat ideje alatt részt kell-e vennem rendszeres egészségügyi és fizikai ellenőrzéseken?

Igen, évente kötelező jelleggel részt kell vennem egészségügyi szűrővizsgálaton és fizikai állapotfelmérésen. 
Ha az előírt követelményeknek nem felelek meg, a megismételt felmérést a kitűzött határidő leteltekor újból végre kell hajtanom. Amennyiben ekkor sem felelek meg, a szerződésemet (jogviszonyt) alkalmatlanság miatt megszüntetik.

Értékelik-e a munkámat, és hogyan?

Évente írásos teljesítményértékelést készítenek rólam. A teljesítményértékelésemet a közvetlen szolgálati elöljáróm készíti el. A minősítésemet az állományilletékes parancsnokom hagyja jóvá. A teljesítményértékelést, a minősítést és a vezetői értékelést ismertetik velem.
toborzóirodák
Hogy segítsük a tájékozódást, kérjük az alábbi listából válassza ki azt a megyét, ahol Ön kapcsolatba szeretne lépni munkatársainkkal!
Kérjük válasszon!
naptár
hasznos linkek


honvédelem.hu hírei
kiemelt témák
Alapfogalmak
Kiképzés
Szolgálat
Katonai szolgálat igazolása
szabályzatok, dokumentumok, nyomtatványokddd
tartalom2