https://www.hadkiegeszites.hu/cikk/4859 Elkezdődtek az Országos Haditorna Verseny megyei döntői. Ezekről olvashatnak bővebben a cikkben. Haditorna verseny Debrecenben Idén sem sikerült a „trónfosztás” a Magyar Honvédség Országos Haditorna Versenyének Hajdú-Bihar megyei döntőjében 2018. október 2-án, hiszen a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium csapata ezúttal sem talált legyőzőre. A Magyar Honvédség 2013-ban indította útjára a középiskolások számára kiírt haditorna versenyt (akkor még Honvédelmi Kötelék néven), melynek megyei selejtezőit követően a legjobb csapatok az országos döntőn mérhetik össze erejüket. A verseny elsődleges célja, hogy a sport eszközeivel népszerűsítse a honvédelem ügyét úgy, hogy közben fejleszteni tudja a fiatalok készségeit, erkölcsét és fizikai képességeit. A versenyszámok között megtalálható többek között a lövészet, a tájékozódási futás, a kézigránát-dobás, a fegyveres váltófutás, azaz a diákoknak lehetőségük van a honvédelemhez szorosan kapcsolódó sporttevékenységekben összemérni erejüket.
Szoros volt a küzdelem a trófeáért
Szolnokban is összemérték tudásukat
Szeptember óta zajlanak az Országos Haditorna Verseny megyei döntői, amelynek Jász-Nagykun-Szolnok megyei fordulójára 2018. október 3-án került sor az Ittebei Kiss József hadnagy helikopter bázison.
A Magyar Honvédség a társadalom kapcsolatának erősítésére, a honvédelmi nevelés elősegítése, valamint a sport és egészséges életmód népszerűsítése érdekében rendezi meg évente az Országos Haditorna Verseny megyei döntőit. ![]() A szolnoki döntőre is sok fiatal gyűlt össze, hogy összemérje tudását olyan versenyszámokban, mint például honvédelmi totó, kézigránátdobás, akadálypálya vagy éppen elsősegélynyújtás.
A versenyt végül a Mezőtúri Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda csapata nyerte, ők képviselhetik majd a tavaszi döntőn, Budapesten a megyét. ![]()
Pápai csapat került dobogóra a 2018-as Megyei Haditornán Tizennyolc Veszprém megyei középiskola mérte össze rátermettségét október 3-án, szerdán a Helyőrségi Sportpályán, hogy bejuthasson az Országos Haditornára. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) veszprémi toborzó és érdekvédelmi központja által szervezett versenyen az első helyezett a Pápai Petőfi Sándor Gimnázium lett. ![]() A térség különböző településeiről érkeztek a veszprémi Schönherz Pályára a honvédség iránt érdeklődő diákok, hogy megmérettessék magukat a Megyei Haditornán. Az ajkai, devecseri, balatonfűzfői, pápai, várpalotai, zirci, balatonfüredi és sümegi középiskolák csapatai előtt egy cél lebegett: bejutni az országos döntőbe. A fiataloknak ehhez nyolc versenyszámban kellett bizonyítaniuk: tájfutásban, tájékozódásban és távbecslésben, kézigránátdobásban, légpuska lövészetben, katonai alapismeretekben, elsősegélynyújtásban, akadálypályán és fegyveres váltófutásban. A tizennyolc csapatból idén legjobban a Pápai Petőfi Sándor Gimnázium teljesített, ők képviselhetik majd megyénket az országos versenyen. Második helyezett a VSZC Ajkai Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, harmadik pedig a VSZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma lett. A díjakat Soós Gyula őrnagy, az MH KIKNYP veszprémi központjának parancsnoka adta át a legjobbaknak. Az első 3 helyezettnek különdíjat ajánlott fel Takács Szabolcs kormánymegbízott, a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság elnöke, melyet Huszár Péter alezredes, a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság titkára adott át. A Veszprém megyében települt katonai szervezetek is különdíjakat ajánlottak fel a versenyszámok első helyezést elért csapatoknak. ![]() Fotó: Singer Éva hadnagy
Tolna megyei haditorna Középiskolások méretették meg magukat a Magyar Honvédség Országos Haditorna versenyének Tolna megyei döntőjén a szekszárdi városi sportpályán október 4-én. A versenyen 11 gimnáziumi és középiskolás csapat vett részt, amelyet az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság szekszárdi irodája mellett, az MH 54. Veszprém Radarezred 2. Gerinc Radar Mérőpont és a Tolna Megyei Kormányhivatal Védelmi Titkárság közösen szervezett. A rendezvényt Dr. Tarnai Nikoletta, a Tolna Megyei Kormányhivatal Igazgatója nyitotta meg. A fiatalok légpuska céllövészet, tájékozódás, akadálypálya, kézigránátdobás, kúszófolyosó leküzdése, honvédelmi totó, elsősegélynyújtás, 4x400 méteres fegyveres váltófutás, feladatokban mérték össze tudásukat és fizikai felkészültségüket. A nap folyamán a résztvevők tájékoztatást kaptak a vállalható katonai szolgálati formákról és továbbtanulási lehetőségekről is. Több versenyző diák is jelezte, hogy érettségi után a katonai pályán képzeli el jövőjét. ![]() A Tolna Megyei Védelmi Bizottság „legkatonásabb” csapatnak szóló különdíját, Kvanduk Tamás őrnagy, a Tolna Megyei Kormányhivatal Védelmi Titkárság Honvédelmi titkárhelyettese adta át a SZSZC Ady Endre Szakképző Iskola és Kollégium AK-s lányok nevű csapatának. Fotó:10.KIÉI
Haditornáztak a somogyi középiskolások A Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítésére, a honvédelmi nevelés elősegítése, valamint a sport és egészséges életmód népszerűsítése érdekében a Honvédelmi Minisztérium idén is meghirdette az Országos Haditorna Versenyt. A Somogy megyei döntőre október 4-én került sor a kaposvári laktanyában. A felmenő rendszerű csapatversenyre négyfős középiskolás csapatok nevezhettek, amely megyei fordulójának győztese a tavaszi országos döntőn képviselheti megyéjét. A 2018 évi Somogy megyei fordulóra 12 csapat jelentkezett többek között Kaposvárról, Marcaliból és Nagyatádról. ![]() Az Országos Haditorna országos döntőjén Somogy megyét – az elmúlt évhez hasonlóan – tavasszal a Kaposvári Szakképző Centrum Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium – Kaposvár „Rendvédelmisek” csapata fogja képviselni. ![]() Elismeréseket adott át a rendezvény helyszínéül szolgáló MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred parancsnokhelyettese, Szikszai László alezredes és az alakulat vezénylőzászlósa, Bálint Ákos főtörzszászlós, valamint Fehér Gábor alezredes, Megyei Védelmi Bizottság titkára és Horváth Jenő őrnagy. Fotó: Mészáros őrgy. ; Koncsek Barna zls.
Haditorna Baranyában is
2018. október 3-án, Baranya megyében is megszervezték a középiskolások körében már jól ismert Országos Haditorna Verseny megyei döntőjét a Malomvölgyi Parkerdőben. A Baranya megyében rendezett versenyre 15 csapat nevezett: a legtöbb csapat a megyeszékhelyről érkezett, de volt jelentkező Mohácsról, Pécsváradról, Szigetvárról, Sásdról, Szentlőrincről és Komlóról is. Az idei év érdekessége, hogy kizárólag lányokból álló csapat is indult. A megyei forduló ez évben is az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság pécsi irodájának szervezésében és rendezésében zajlott, a Baranya Megyei Védelmi Bizottság támogatásával, valamint az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred egészségügyi biztosításával. A versengés Bátori Katalin őrnagy irodavezető megnyitójával és Szily Béla hadnagy rövid versenytájékoztatójával kezdődött, ezt követően a csapatok az első akadály leküzdésére vonultak. ![]() Fotó: 7.KIÉI |